Erinnerung

Tegnap hajnalban végleg elaludt. Fájdalmak nélkül, összekuporodva, mint egy kisgyerek.
Talán kedvenc ételével, a halászlével, vagy kedvenc italával, a Colával álmodta magát a másvilágra.  A repülőn ülve, lehet  épp lelke mellett suhanva el most rá gondolok.  Emlékek özöne tódul ilyenkor fel.
Az első futball labda, mellyel a Népligetben gyakoroltunk. Fejelő bajnokság, tollas. Közös játék a László korház pályáján idegenek ellen.  Tanító magyarázatok történelemből, földrajzból. Együtt végzett munkák, kerítésfestés.  Meccs a régi Fradi pályán Alberttal, Branikoviccsal, Varga Zolival. Egyetemi dolgozataim dorgáló helyesírás javítása. Egy hatalmas, de sajnos gyakran gyakorlatban  használhatatlan lexikális tudás. TV vetélkedők.
Barátok, az ö barátai, akik jó indulattal voltak irányomban es mar eltávoztak korábban. B. Kovács János- földrajzos- az italok nagy szakértője, Bodméri Géza – másodállásban operaénekes, akinek azért kellett  tanítania, mert saját elmondása szerint a pénze egyébként nem volt elég a szabadidő megfelelő eltöltéséhez. Ibolya, Aliz, Enikő, Lilla, Szarvadi Margit, Major Ildi és még sokan mások, a kollegák.
Az összes titkot most magával vitte.
Sok –sok hálás diák! Magam is hallottam tőlük többször  valóban szeretetteljes utólagos, felnőtt fejű  dicséretet.
Egyetlen egy  igazan meg nem érdemelt kamaszkori pofon, egy-két gyerekkori megérdemelt  kukoricán térdepelés. A háztörlesztő táblázat színezése!! Izgalmas , akkor számomra még érthetetlen dolog.  A fésűtisztítás, furcsa foglalatosság…  Hóesésben szánkózás az utcákon.  Cserebogár fogas májusban.
A kirándulások Badacsonyba, Drégelyre, Kerekibe, Egerbe. Nyaralások Balatonszárszón, Királyréten, Sopronban. Hegymászások, Csóványos!! Újpest forrás. Emlékek főleg szülők közötti  vitákról, es mégis létező, valami alapvető harmóniáról.  Az első út Ausztriába, Belgiumba.  Míg a vonat az állomáson 15 percet állt, rohanás a Kölni Dómhoz es vissza. Elázás Oostendében. Csuromvizesen megszerzett tengeri csillagok.  Hajlakkal tartósítottuk őket a száradás után, hogy haza tudjuk őket hozni Magyarországra később. Sex- shopok a belga-holland határ által megosztott kisváros holland részében.
Erdély, a Gyilkos tó, Szováta, Torda, az Aranyos, a hasadék.  A történelmi magyar határkő felfedezése a Fogarasi Havasokban. Megrázó élmények özöne, a találkozások az ottani magyarokkal, akiken átvonult a határ.
A Csepeli Strand, fejesugrások. Közös táboroztatás a Gránit pályán, a filmfelvételek  futásról, kapura lövésekről.
Cigarettaparázs fénye a fülledt nyári éjszakában a nyitott ablakú, lehúzott es kitámasztott redőnyös nagyszobában a Sas utca 33-ban. Téli olajhordás, svájci sapkában, kiskocsit húzva, hordókban a büdös, de gyorsan meleget adó olajkályhákba.
Törökbalint. Az Anna hegy százszori megmászása. Kártyázás főleg Tatival, anyai nagyapámmal, aki mindig igen nagy türelmes szeretettel volt irányában. Ezt ö maga is erezte. Nagyapám halála után is mindig nagy tisztelettel beszelt róla, szó szerint „szentkent“ emlegette.
Mulatozás, néha az ijesztőig fajuló, am valójában mégis ártalmatlan részegség. Valószínű mar valamiféle  korai menekülés a megfoghatatlan elöl.
Sakk, legfőképpen saját édesapjával es testvéreivel. Éjszakába nyúló ultipartik, makaó, snapszer, lórum. Capitaly, melyben csak nyerni szeretett.
A pillanat, mikor Édesanyám két naranccsal tér haza a hatvanas évek közepén. Kínálja őt, aki azt mondja; „Add a gyerekeknek, en majd a héjából készítek cukros édességet.“
Krumpli saláta, rántott hús, dinsztelt paprika, borsóleves, cukros citrom – ételek, további kedvencek.
Vámosi János, Máté Péter. “Járom az utam a macskaköves úton..” Saját kazettás magnetofon! Wekerle, a telep. A kiserdő, a “tuja” (a villamos hátulja, az ütköző, ahol ingyen lehetett utazni)
Karácsonyok, születésnapok. Legfőképpen a karácsonyfa állítás. Mar megint görbe lett…
Olimpiák! Atlétika a Népstadionban. Sport közvetítések. 1964-töl immár otthon a saját Orion Delta TV-n. Néha a szomszédok is átkéredzkednek. A Sas utca valamiféle közösség akkor meg. Az idősebbeknek szavuk is van!
Nemzetközi vásár 1968, az első kicsi üveg Coca Cola, a későbbi kedvenc.
Kávé,  cigaretta, alkohol! Nők???  Ez utóbbi szinten örök titok immár.
A nyugdíjazás utáni fő kedvenc:  olvasás a piros fotelben, félmeztelenül  a teraszon.
Az idősebbek iránti tisztelet.  “ Ne de Apukám, maga ezt rosszul tudja…, Anyukám , finom volt a nudli…”
Az gyerekek esküvői, s az unokák. Szerette őket, de nem mindegyikükkel tudott igazan mit kezdeni. Talán túl nagy volt az időbeni távolság közöttük…  Csatangolás a Varban , régmúlt idők történeteivel.  A Balta köz regéje egy megelevenedő Mátyás királlyal.
A rendszerváltás: öröm! Azután igen hamar elcsüggedés, kijózanodás.  “Cselédek, zsellérek leszünk újra.“  Bar nem tudta pontosan hogyan, de ezt ö valóban előre érezte, látta.
“Jó lesz nekünk ez a NATO?” –  jogos kétségek, melyeket az élet tapasztalata még megalapozottabba tett, s melyek nálunk, a fiatalabbaknál akkor meg fel sem merültek.
Eltévelyedés a korok az eszmék a hamis gondolatok között.  Menekülési kísérletek újra meg újra.
“Olyan hely kell nekem, ahol semmit sem kell csinálni!” – a korszakos döntés  jó 10 evvel ezelőtt.  Az otthon- Kartács utca azután a Minol Hotel.
Rendszeres látogatás Laci fiánál. Egy két kirándulás a kívánság szerint. Párszor  Balatonra, meg egyszer Dunaföldvárra, a gyerekkori emlékek közé, és persze Törökbálintra. Születésnapi halászlevek, kocsikázás Budapesten.  Azután már csak a fokozatos, lassú leépülés.  Fájdalommentes kegyelem.
Saját elmondása szerint, ő későn született.  Száz évvel korábban kellett volna élnie. Azok az értékek, az a környezet  jobban tetszett volna neki. Lehet, csak azért, mert nem élt bennük, gondolom gyakran.  Jó hogy most élt, neki is köszönhetem ezt a csodálatos lehetőséget a saját  életemet, amiért örökké hálás leszek.
2011.december 15.

Győriványi Ráth György a Magyar Állami Operaház korábbi főigazgatója  öt éve dolgozik vendégkarmesterként Hamburgban a helyi Staatsoper megbízásából. Az itteni repertoárjában szereplő darabok sora igen hosszú, mely sor a Pikk Dámától indul, és a Jenufán, az Álarcosbálon, a Simone Boccanegrán, a Machbeten, a Bohéméleten, a Toscán keresztül, a Don Giovanniig ível.
Ezen öt év után kis számvetésre hívtuk őt az eltelt időszakról.
Ezt a rövid beszélgetést  egy  Don Giovanni előadás  után folytattuk a hamburgi kikötő melletti szálloda 20. emeleti bárjában:

Mi a véleménye a hamburgi Operaházról?
A hamburgi Operaházat valamikor a világ operaházai  között az elsők között tartották számon, és ma is igen megtisztelő helyet foglal el ebben  a rangsorban. A változás talán csak annyi, hogy az utóbbi időben nincsen annyi kiemelkedően híres szereplő az itt játszott darabokban.

Vajon nem azért van ez így, hogy ezáltal a fiataloknak is lehetőséget adjanak a színpadon? Placido Domingo karrierje is innen indult.
Valóban, de annak idején a fiatalok mellett mindig voltak nagy öregek is a színpadon, akik egyrészt az előadás színvonalát emelték, másrészt, akik mellett azután igazán be lehetett futni. 

Mit gondol, az általános pénzhiány játszik ebben a változásban elsősorban szerepet?
A pénzhiány és a vezetési  koncepció közösen formálták át az Operaház arcát. Az itt szereplő énekesek bár mind kitűnőek, de ma nincsen köztük igazán világszínvonalú befutott név.

Mi a véleménye az itteni zenekarról?
Kitűnően képzett, igen jó zenészek. Csak jót tudok róluk mondani.

Hogyan viszonyult az itteni rendezésekhez?
Németország híres a “modern” rendezési praxisáról. A bemutatott operák között vannak jó, és vannak gyengébben sikerült produkciók is. Hamburgról összességében el lehet mondani, hogy az itteni rendezések talán nem mindig a legjobbak, de ezek ebben a “modern ” környezetben azért mégiscsak a jók közé tartoznak.

Melyik darabban érezte magát igazán jól?
Az általam itt vezényeltek közül azt hiszem a Tosca volt a legsikeresebb,  de a szakmailag legjobban sikerült darab szerintem a Jenufa volt.
Ez utóbbiban külön élmény volt Marton Évával együtt dolgozni.

Mi a benyomása a városról így öt évre visszatekintve?
Hamburg egy nagyon élhető, kisvárosi jellegű nagyváros. Az emberek általában nyitottak, segítőkészek és barátságosak. A zöld, a parkok, a tavak, főleg nyáron, gyönyörűek. Az év többi időszakában talán az eső lehetne egy kicsivel kevesebb csupán.

A zenén kívül más kulturális élménye volt a városban?
A Kunsthalle gyűjteményét sikerült megcsodálnom. Meglepően jelentős műveket láttam ott.

Mit visz magával tapasztalatként innen?
A színház szervezésével kapcsolatos ismereteket. Ez a színház egy alapvetően jól működő intézmény.  Az itteni viszonyokat kitűnően lehetne alkalmazni, például a budapesti Operaházra is.

Személyes tervei?
Holnap a Turandotot vezényelem Budapesten, azután rohanok  Kapolcsra a kertet rendbe tenni, és kolbászt készíteni. Nagyon várom már az egy hónapot Buenos Airesben, ahol az újonnan megnyitott, teljesen felújított Teatro de Colonban fogok vezényelni.

Mit gondol, visszatér valaha még Hamburgba?
Bizonyára.

Ezúton kívánunk Önnek sok sikert, és szeretettel várjuk vissza városunkba

A magyar könyvespolcokon lapozgatva egy ígényesen összeállított könyvre találtam, amelyben a szép felvételek magukkal ragadtak. A mű alapgondolata is igen értékes, mivel történelmi multunk egyik meghatározó, hosszú szakaszát fogja egybe, s a jövő nemzedékeinek asztalára teszi azt, ami az emlékezetben múlandó.

A mű címe: „…hajdan erős magyar…” (Kárpát-medence fotoalbum). A fényképeket a pécsi Rodler Miklós fotóművész készítette. A könyv terjedelme: 550 fotó 260 A/4-es oldalon. Megjelent 2003. decemberében az Apollón Könyvkiadónál (7621 Pécs, Rákóczi út 13/a). Ára: 30,00 Euro.

A műre vonatkozó weboldal: apollon.fw.hu !

Rodler Miklós fotoművész elérhetősége:
miki@pathology.pote.hu

Idézem a könyv borítójának fülszövegét:

Az elmúlt ezer esztendőben az erőteljes ellenkező hatások ellenére mindmáig fennmaradt a magyar nemzet, ezzel is bizonyítva életképességét (“száz veszély közt, oly sok viszály után…”), mindeközben színesítve, gazdagítva Európa népeinek közösségét. A Kárpát-medence csodálatos tájait járva Árvától Orsováig, Fraknótól Gyergyószentmiklósig nem lehet nem gondolni arra az évezredre, amely alatt mindez – magyar volt. Az 1867-es kiegyezést követő fél évszázad rohamos gazdasági és társadalmi fejlődése elsősorban az ennek az időszaknak a végén elszakított területek városainak épülését-szépülését eredményezte. Az elszakított és a maradék ország területén az épített környezet emlékeit kerestem a természet – emberi szellemet felemelő, nemesítő – szépségei mellett. A jáki templom és a budai vár, kincses Kolozsvár házsongárdi temetőjének tört kövei és porladó keresztjei és Fiume városközpontja, Árva vára (amely „Magas és meredek, felnyúl a fellegig,/Tán még a villám is alatta születik”) és a tatárok elpusztította Nagyvárad romjaiban is hatalmas múltat mutató vára, a mohácsi főtéren álló városháza („És Mohács porából oly nemzet születne,/ Mely soha vak vezért többé nem követne”) és a munkácsi vár („A szabadság hőseinek tanyája /Ime most rabok hona…”) mind ezt példázzák. Az album mintegy félezer képet tartalmaz, a képek többségében a magyar irodalom jeleseinek a helységre vonatkozó soraival. Fáradozásaim célja, hogy mindezt átnyújthassam, mint egy sokszínű virágcsokrot, megragadva egy-egy „pillanatot” az új évezred küszöbén.

Végiglapozva az albumot, remélem, a tisztelt Olvasó is együtt sóhajt a költővel és – ne vegyék szerénytelenségnek – velem: „Óh, nagy volt hajdan a magyar…”

A könyvborítón Feszty Árpád körképének jelenete : A magyarok bejövetele, ami mindmáig meghatározója jelenünknek s jövőnknek e hazában, és rajta a röpke idézet Berzsenyi Dániel Magyarokhoz című versének első sorából: „Romlásnak indult hajdan erős magyar! Nem látod, Árpád vére miként fajul?”

Hamburg/Németország-Adelaide/Ausztrália(lk). Saját példám alapján hinnem kell, hogy egy szándék végrehajtásához gyakran generációkra van szükség. Apai nagyapám tizenhárom évesen szökött Celdömölkröl Budapestre, hogy  álmát megvalósíthassa. Megboldogult apám 1945 után Svédországba akart kivándorolni, de a kiutazási engedélyét még a mai napig sem kézbesítették! 1956 októberében a vállalati teherautóval megállt a ház elött, „Ilonka, dobd a dunyhákat a platóra, s három óra múlva Bécsben leszünk“, mondta, de anyám két kezét összetéve, minket, három gyermekét átölelve kérte, hogy ne induljuk el az ismeretlenbe, mert valamelyik ausztriai lágerben fogunk elpusztulni. Maradtunk, elégedetlenkedtünk, a zárt konyhaajtó mögött heves politikai vitákat folytattunk… De többre nem kerülhetett sor.

Kedves vendéglátonk Lilla M Joos (balra) volt, aki a forró sydneyi nyárban büszkelkedik feleségemnek, Witkának, a karácsonyfájával.

Ezeket a gyerekkori eseményeket soha nem tudtam emlékezetemböl kitörülni. Forrongtam, s a tudatalattimban vártam egy lehetöségre, hogy megszabaduljak attól, amitől apám miattunk nem tudott. 1974-ben, harmincnégy évesen vásároltam a budapesti Corwin Áruházban a Rákóczi út és Körút sarkán két vulkánfiber bőröndött, s politikai dühhel szivemben menekültem az ismeretlenbe. Ausztráliába akartam disszidálni. Bécs és München után végre Stuttgartban egy vendégmunkás otthonban állomásoztam, s vártam az Ausztrál Követségröl az áhított kitelepülési engedélyre.

A 2007. évi Sydneyi Magyar Találkozó nívós és sokrétű programot nyútott. A képen az irodalmi műsor után Balla József költő, a Brisbanei Trianoni Társaság elnöke (középen), Lado László, az Adeladei Magyar Klub elnöke (jobbra) és jómagam vagyunk láthatók.

Hónapok múltak el minden hírek nélkül. Emlékezetem szerint nem is kaptam biztatást, melynek okát a külföldön semmit érő szakmáimnak tulajdonítottam (tanár és közgazdász, de mindig is költői és képzőművészeti ambiciókkal!), no meg annak, hogy angolul még köszönni sem tudtam.. Mivel Keletnémetországban 1969-70-ben két diplomával német nyelvtanulási szándékkal segédmunkás voltam, elfogadható módon beszéltem németül, s sikerült is a Stuttgarti Egyetemen rövid időn belül kutatói munkakörben egy megbizatást kapnom. Így  végül is Németországban maradtam.

Adelaideben (balra) Herendi János és felesége Márta néni vendégei voltunk, akik a magyar újság lelkes írói és szerkesztői. Dr. Bakonyi Zoltán orvos és felesége Babus (jobbra) programjanink szervezői voltak. Középen feleségem Witka, én pedig a fényképezőgép mögött bujkálok.

Álmodozásaim és olvasmányaim révén azonban gyakran “vándoroltam” a Dél Keresztje alatt, emlékezve egy angol szerzőnek magyarra fordított könyve alapjan is: “Csillaggal takaróztam”, amelyet még 1974-ben Budapesten olvastam. Ezen túl Asztráliáról az évek során számos német nyelvű kötetet lapozgattam Hamburgban, ahol mintegy 30 éve élek. Az internetben nosztalgiaval kutatgattam, s végül rátok bukkantam, mégpedig a Sydneyben rendezendő Magyar Találkozóra. Karasszon Attila és Török Zsuzsa odaadó támogatással továbbították levelemet, Bod-Kiss Zsuzsa festőnő elkezdte egyengetni utunkat Hamburgból Auszrália felé. Lilla M. Joós Sydneyben szállást ajánlt fel nekünk. Ezzel megindult a segítség lavinája, s megválthattam repülőjegyünket a Qantas Airwaysnél.

Brisbane és környékének szépségeivel Hegedűs Isván és felesége Zsizsi ismertetett meg.  Isván születésnapja jó alkalom volt arra is, hogy sok kedves barátját ismerhettük meg.

Amikor Sydneyben Lilla a repülőtéren megölelt, alig tudtam felfogni, hogy egy régi-régi álmom vált valóra: Ausztraliában vagyok! Feleségemmel, Witkával együtt azonnal úgy éreztük magunk, mintha régi ismerősökhöz érkeztünk volna. Heks András költő kiséretében megismerhettük lakhelyét, a csodálatos Blue Mountainst. Dr. Bakonyi Zoltán és Babus csalogattak bennünket Adelaidebe.  Ladó László, az Adelaidei Magyar Klub elnöke is meghívott, Herendi János, szivélyes felesége Márta néni és nagycsaládjuk szállással vártak ránk. Brisbaneben Hegedűs Isván és Zsizsi voltak kedves vendéglátóink. Balla József költő révén Szőke Rudolf farmján egy irodalmi délután kapcsán találkozhattunk a közelben élö honfitársainkkal. Melbourneben vendége lehettünk a kedves Bagin Livia ujságírónőnek. Hosszú lenne felsorolni mindazokat, akiket szívünkbe zártunk, akik felejthetetlenek maradnak számunkara. Pl. Don úr az esténkénti zongora koncertjei révén, Andruw, aki szilveszterkor ünnepelte 60. születésnapját, Robert és Vera, a “morzsa party” rendezői, Bandy Elizabeth, aki a Bondi  Beach szépségeivel ismertetett meg benünket, az állatpreparátor dr. Hangay Georg, aki kiváló házi szakács, vagy a kedves Bakos István atya. De éppúgy Papp-Horváth László és Németh Csilli, akik üdülőjükben a látványos Murray folyó partján csodálotos weekenddel örvendeztettek meg bennünket.

Ugyan feleségem akvarelljei és festményeim nem érkeztek meg időben a posta jóvoltábol a Találkozóra, de verseimet és elbeszéléseimet felolvashattam több alkalommal  Sydneyben, Adelaideben és Brisbaneben.  Csodálatos volt érezni a költészet missziója révén a minket összekötő ősi magyar erőt, a sorsközösségünket, anyanyelvünk elrendelését, elvárásaink és álmaink azonosságát. Mintha körötökben valamiféle varázslatos álom kisértett volna bennünket, úgy rohant velünk az idő az ötödik földrészen. Szép világban éltek, csak Petöfit idézhetem, mert költeményében igen Ausztrália is benne foglaltatik: “Természet, ó dicső természet, mely nyelv merne versenyezni véled, mily nagy vagy te, mennél inkább hallgatsz, annál többet, annál szebbet mondasz”.

A Sydney közelében elhelyezkedő festői Blue Mountains területén találkozhattunk egy ´irodalmi koncert´ után Gumlár előadóművésszel, aki Heks András költö angolul előadott verseit szinezte kiváló didgeridoo zenével.  A képen én, Gumlár és Witka látható.

A Találkozó szereplői értékes, magas nivójú műsort mutattak be, szervezőinek minden dicséret tisztelettel kijár. Az ünnepség nagyszerűsége, résztvevőinek lelkesedése és hűsége a magyar kulturához, a második és a harmadik generáció magyar nyelvhez való ragaszkodása bizonyitéka a ´jó úton haladtok´ ténynek.

Az Ausztráliában szerzett földrajzi -, néprajzi -, társadalmi -, faunát és flórat illető újabb ismereteimet nem szeretném csak önmagamnak megtartani. Ezeket a német sajtóban fogom publikálni, az ott készített fényképfelvételeket kiállítások keretében bemutatni.

Megjegyzés: A szöveg megjelent az Adelaidei Ausztrál Magyarok Újságjának 2007 májusi kiadásában.